avagy a Trebnitz-i kastélykísértet beszámolója

Berlintől keletre

Berlintől keletre

Önkénteskrízis

Az EVS önkéntesek élete nem csak játék és mese

2016. március 18. - mezzanin

Bármelyik (értsd: bármelyik) EVS-szel kapcsolatos blog, amibe eddig sikerült belekukkantanom, mind csöpög a pozitív hozzáállástól. Hogy "bár ez-és-ez a negatív esemény történt velem, de mennyire csodás, hogy ez így történt, mert mennyit tanultam belőle, kiteljesedett kicsiny lelkem" stb. Valamiért nem polkorrekt dolog beszélni arról, ha szarul vagy. Pedig előfordul, nem egyszer se kétszer, sokszor hetekig, még ha nincs is konkrét esemény, ami elindította. Miközben az EVS-nek valahol az is lényege, hogy kihajítson a komfortzónádból. Nyilván nem fogod csodásan érezni magad tőle. Bármilyen jó is legyen a felkészítésed a küldő szervezetnél, annál jobb tanácsot úgysem tudnak adni, mint hogy beszélj a problémáidról. Lehet néhányat meg tudnak oldani. Lehet hogy nem, de kicsivel kevésbé szar, ha legalább van kinek elmondani. Jó, eleinte az ember azt sem tudja megfogalmazni, mi is a probléma. Még magának sem. Miközben nyilvánvaló, hogy kiszaggattad magad az eddigi életedből valami teljesen másba, ami lehet nem is egészen a tiéd. Vagy még nem az. Vagy nem is lesz, ki tudja. Közben az életed egyik területe rántja magával a másikat, így lassan a mindenújmindenfura-semmisemműködikhez csatlakozik a kialvatlanvagyok-deszarulnézekki,a rondavagyok-nefényképezzle, a milyenjóképűezasrác-denemszólítomlemertmitisértékelhetnerajtam, és így tovább, lefelé, spirálisan. Nem fincsi.
Minden idegesít, és valamiért semmi sem működik.

Teljesen elveszett vagy, még a probléma gyökerét sem találod. 

Szóval csak hajrá a hurráoptimizmussal, de némileg messze van a valóságtól. 

...

Ugyanitt életvezetési- és világmegváltó tanácsokat elfogadok. (Vagy nem)

A bejegyzés trackback címe:

https://berlintolkeletre.blog.hu/api/trackback/id/tr688489786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása